Bár az MRI-berendezések belvilága meglehetősen klausztrofób, némi eltökéltséggel helyet szoríthatunk egy társnak. Az eredmény pedig akár agyműködésünk jobb megértése is lehet.

Az agyi aktivitást valós időben megjelenítő funkcionális MRI-vizsgálatok (fMRI) ugyanolyan szűk, alagútszerű csőben zajlanak, mint amilyenekkel az orvosi alkalmazásoknál is találkozhatunk. A műszer azt képes érzékelni, hogy melyik agyterületek oxigénellátása növekszik, illetve csökken, ami közvetlenül összefügg aktivitásukkal.

Az fMRI-vizsgálatokban mindeddig túlnyomó többségben egy-egy kísérleti alany vett részt, akinek különféle feladatokat kellett megoldania, vagy éppen külső ingerekre (például képekre) reagálnia. Persze volt példa arra is, hogy egyszerre több kísérleti alany agyműködését vizsgálták szinkronban működő MRI-berendezésekkel. Azonban az ilyen elrendezések sem alkalmasak arra, hogy két ember közvetlen interakciójának – mint a szemkontaktus, vagy egymás megérintése – agyi folyamatait kutassák.

Az utóbbi években azonban egy amerikai és egy finn kutatócsoport fejlesztése is beérni látszik.  Mindkét esetben különleges, a fejeket körülölelő, fémtekercseket tartalmazó eszközt fejlesztettek ki – a tekercsekre azért van szükség, hogy a két agyból érkező jelek külön-külön is érzékelhetőek legyenek. A résztvevők a szűk térben egymás felé fordulnak, ami meglehetősen intim testhelyzet, azonban a fizikai és fiziológiai korlátok kizártak minden más elrendezést. A finn kutatócsoport első kísérletében arra kérte a résztvevőket, hogy felváltva érintsék meg egymás ajkát, és a két agy különböző területeinek egyidejű aktivitását figyelték.

Az másik csoport, az amerikai kutatók kísérleti adatainak kiértékelése még nem fejeződött be, azonban úgy tűnik, az előzetes eredmények ígéretesek lehetnek, hiszen az Egyesült Államok alapkutatási alapjától, az NSF-től csaknem egymillió dolláros támogatást kaptak a módszer továbbfejlesztésére.

A módszernek persze kritikusai is vannak. Mivel az interakciók hatását a hagyományos (egyemberes) elrendezéseknél is lehet mérni – hiszen az MRI-berendezésen kívül ott lehet a partner –, felmerül a kérdés, hogy valójában mennyivel jelent többet a két agy együttes működésének vizsgálata. Annál is inkább, hogy az fMRI eljárása meglehetősen lassú fiziológiás folyamatokra épül. A vér oxigéntartalmának változása és az agy elektromos aktivitása között másodperc nagyságrendű különbség lehet, így egyáltalán nem világos, hogy milyen pontossággal értelmezhető a két agy folyamatainak egyidejűsége. Végül, jogosnak tűnik az a kritika is, hogy a kényszerű testhelyzet, amelyben a kísérletek zajlanak, még közeli ismerősök esetében is meglehetősen szokatlan – ami pedig minden bizonnyal hatással van a kísérlet során végbemenő agyi folyamatokra.

Forrás: Science – MRI scanners built for two push limits of neuroimaging

A címlapkép forrása: PLOS ONE/Ray Lee