Elnökjelölti portrék – Pléh Csaba

Az Akadémia 2020-as tisztújításán két olyan jelölt is indul az elnöki posztért, akik életüket az emberi gondolkodás, az agy működésének megértésére tették fel. Szakmai életútjukat, tudományos műhelyeiket portrécikkekben mutatta be az MTA honlapja, melyeket most mi is megosztunk olvasóinkkal. 

Ha egy kutató az emberi gondolkodás folyamatainak megértésével szeretne foglalkozni, keresve sem találhat jobb helyet Budapestnél, hiszen a magyar főváros három kognitív tudományi műhelynek is otthont ad. Itt van a CEU és a BME azonos nevű Kognitív Tudományi Tanszéke, valamint az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszéke. E műhelyek szellemi gyökereit keresve pedig valahogy mindig eljutunk Pléh Csabához, aki nélkül bizonyára egészen másképp mutatna ma Közép-Európa és a világ „kognitív térképe”.

Egy egészen friss gondolat

A 20. század közepén hatalmas fordulatot élt át a pszichológia tudománya. A kognitív forradalomnak is nevezett folyamatban az agyat lényegében fekete doboznak tekintő viselkedéstudomány addig domináns megközelítését háttérbe szorította a feltörekvő kognitív pszichológia, amely már a gondolati folyamatokkal is foglalkozott.

A nagyvilágban a kognitív pszichológiai paradigmaváltás szükségességét az 1960-as években kezdték hangoztatni olyan kiemelkedő gondolkodók, mint Noam Chomsky, azonban a tudományág valódi fellendülése és a viselkedéstudomány háttérbe szorulása az 1970-es évek második felére tehető. A nemzetközi tudományos élet hullámai megtörtek ugyan a vasfüggönyön, azonban a változás a magyar pszichológiatudományban is elindult. Végül nagyjából egy évtizeddel később érkezett el az az időszak, amikor a viselkedéstudomány képviselői átengedték a színpadot a kognitív pszichológusoknak. Pléh Csaba 1984-től 1998-ig, éppen ebben a nagy átalakulásban vezette az ELTE Általános Pszichológia Tanszékét, ahol először meglepő módon az „intellektuális ellenálló” szerepébe kényszerült. Mint mondja, „a tanszéki értekezleten féltem kimondani azt a szót, hogy kogníció, mert tartottam tőle, hogy a nagy tekintélyű szenior kollégák egyből rácsapnak”. Egész más hangulat uralkodott azonban a hétfő esti szemináriumokon, ahol Pléh Csaba, ahogy mondani szokás, a tanszabadság nevében magára zárta a terem ajtaját, és lassacskán megosztotta hallgatóságával mindazt, amit a kognitív szemléletről tudott.

E szeminárium hallgatóságából, majd pedig a következő, 10-15 évvel fiatalabb generációból került ki a budapesti kognitív tudományi tanszékek munkatársainak színe-java. Innen érkeztek a CEU Babakutató Laboratóriumának munkatársai, Csibra Gergely, Kovács Ágnes, Téglás Ernő és Gergely György, a BME Kognitív Tudományi Tanszék munkáját megalapozó Kovács Ilona, Racsmány Mihály és Lukács Ágnes, de az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszékét vezető Király Ildikó is Pléh Csabát tekinti meghatározó mentorának.

A nagyvonalúság kifizetődő

A tudományterület magyar művelőinek az 1970-es évek második felétől az is kezdett feltűnni, hogy Pléh Csabának az átlagosnál jóval több nemzetközi szakmai kapcsolata épült ki. Bécsi, pittsburghi, San Diegó-i kollégákkal úgy kezdett el dolgozni, hogy egyszerűen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül csak elkezdtek izgalmas témákról beszélgetni. Mint mondja, „2-3 év alatt sok lehetőségem adódott egyszerűen abból, hogy nagyvonalú voltam”. E kapcsolatok révén tudott segíteni fiataloknak, hogy pár évre külföldre menjenek, majd Magyarországra visszatérve saját műhelyeket hozzanak létre.

Összességében bő két tucat tanítványából lett a tudományterület jelentős kutatója, és nem csak Magyarországon – a Bécsi Egyetemen is szívesen fogadták diákjait, például Gergely Györgyöt, Győri Miklóst, Bodor Pétert vagy a legújabb generációból Forgács Bálintot.

Ahol minden összeér

A kognitív pszichológia valójában csak egy részhalmaza a kognitív tudománynak, melynek vizsgálati köre éppúgy kiterjed az emberi gondolkodás sajátságaira, mint a nyelvészetre vagy éppen a mesterséges intelligenciára. E szélesebb, több tudományterületet közel hozó szemléletnek adott ideális helyszínt a Budapesti Műszaki Egyetem, ahol Pléh Csaba előbb csoportvezetőként, majd 2004-től az általa alapított Kognitív Tudományi Tanszék élén dolgozhatott azon, hogy a pszichológia, a biológia és a technológia először találkozzanak egy kognitív tudományi műhelyben Közép-Európában. Egy matematikán, fizikán és mérnöki tudományokon alapuló gondolkodásmód találkozott itt a biológiai emberszemlélettel, ami új kutatási irányok termékeny talajául szolgált.

Talán nevezhetjük „sabbatical year”-nek a 2010-es évek elején a Collegium de Lyonban töltött időszakot, amikor Pléh Csaba másik kedvenc területének, a pszichológiatörténetnek hódolhatott. Ezután az egri főiskolára ment: itt indultak az internet és a Facebook hatásaival foglalkozó kutatásai. 2015-től a CEU „egyszerű” vendégprofesszora, de leginkább „nagypapai tanácsadó”, amint fogalmaz. „Az átlagos vezetőhöz képest sokkal könnyebben tudom átadni a vezetést másoknak – mondja. – Ez biztosan azért van így, mert a kognitív pszichológia mellett 40 éve foglalkozom pszichológiatörténettel, ezért rengeteg élettörténetet ismerek, drámákat mesterek és tanítványok között, és ettől az ember sokkal reflexívebbé válik, és könnyebben átadja a stafétabotot.”

A „nagypapai tanácsadóság” gesztori és mentori szerepet jelent. „A mai tudományszervezés alapvető modellje az, hogy az ember doktori diákjai az ő témájával foglalkoznak, annak egy részét kidolgozzák, és így tovább. Én viszont nem mondom meg, hogy mit kellene csinálni, hanem egy palettát nyújtok, és ha valaki annak egy részébe belekapaszkodik, akkor kialakulhat az együttműködés, és a fiatalnak kell kidolgoznia a részleteket.”

Belelátni a fejlődő fejekbe

Miközben sorra alakultak a világban a kognitív tudományi műhelyek, a kognitív pszichológia fókusza is eltolódott. Az utóbbi időben a fejlődés vált a központi témává, így már nem annyira a felnőtt emberek gondolkodása áll a középpontban, hanem az, hogy hogyan fejlődik a gondolkodás az egészen kicsi gyermekkortól. Vannak-e az embernek veleszületett gondolatai? Milyen kortól tekintünk másokat embernek? Nem véletlen, hogy a CEU-n és az ELTE-n is működik babakutató laboratórium, ahol egyebek mellett olyan kérdéseket vizsgálnak, mint hogy miként tesznek különbséget 8 hónapos csecsemők a véletlen és a szándékosan előidézett események között.

Amint Pléh Csaba mondja, „az embercsecsemő különleges elvárásrendszerrel indul neki a világnak, és ez az elvárás az, hogy őt tanítsák”. Ez a gondolat vezet el a „természetes pedagógia” fogalmához, mely Csibra Gergely és Gergely György kutatásainak középpontjában áll. Eredményeikből kiderül, hogy máshogy értelmezi a helyzetet a gyerek akkor, ha kifejezetten tanító célzattal mutatnak neki egy tárgyat, mint ha csak futólag megemlítik a tárgy nevét – az első esetben hajlamosabb egy kategóriát tanulni, elvontabb attitűdöt felvenni. A természetes pedagógia megismerése pedig sokat tehet azért, hogy megértsük, milyen problémák vannak a mai oktatással. A téma szakértői annyit már biztosan látnak, hogy a technologizáltság szintjének növekedésével és a tanár-diák arány romlásával egyre ritkábban alakulnak ki valóban természetes pedagógiai helyzetek.

A kutatók kezdik egyre jobban megérteni azt is, hogyan alakul a készségek elsajátításának szintje az életkorral. Az újabb kutatások szerint elképzelhető, hogy a serdülőkori hanyatlásban a szociális tényezők is közrejátszanak. A tanulás egyik legjobb módja ugyanis az, ha hibázunk, és ezt korrigáljuk – márpedig ahogy az ember mindinkább egy közösség szabályai szerint kezd élni, egyre kevésbé érzi megengedhetőnek a hibázást, vagyis lényegében elzárja maga elől ezt a tanulási utat.

A harmadik érdekes fejlemény, hogy a kognitív pszichológusok egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak az emberi gondolkodásban a statisztikának – szemben a lassabban működő gondolati kategorizálással. A ránk zúduló információözön pedig az időkényszer miatt a gyorsabb statisztikai gondolkodás dominanciáját hozhatja el a logikus érveléssel szemben.

Nem nehéz észrevenni, hogy mindhárom terület szorosan kapcsolódik az oktatáshoz, és így talán nem is tűnik olyan meglepőnek, hogy az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága Pléh Csaba vezetésével működik.

Viharos évek

A Közép-európai Egyetem és az Akadémia körüli viták nyilvánvalóan hatással voltak a tudományos munkára. Pléh Csaba különösen a Babalabor sorsa miatt aggódik, hiszen a kutatást Budapesten évek során felépített, többezres szülői közösség segíti. Szerinte egy ilyen közösség kialakítása – annak minden emberi és jogi vonatkozásával – az egyetem új székhelyén, Bécsben minden bizonnyal embert próbáló és hosszadalmas feladat lesz. Az akadémiai kutatóintézet-hálózat elvesztése pedig rengeteg feszültséget okozott, és a tudomány önérdekvédelme jelentős energiákat vett el a kutatástól.

Márpedig, mint Pléh Csaba fogalmaz, „a tudás új típusú szervezése és központi szereplővé tétele kulcskérdése a magyar jövőnek”. És számos olyan probléma vár megoldásra, amelyre egy egyszerű intézményi átalakítás nem elegendő válasz.

Pléh Csaba hangsúlyozza: a kutatói pálya versenyképességének megőrzéséhez fontos lenne, hogy a kutatói jövedelmek összhangban legyenek az ország gazdasági teljesítményével. Emellett, mivel a kutatói kiválóság a világon mindenütt szokatlan eloszlást követ (vagyis igen kevés, de az átlagtól nagyon elrugaszkodó kiváló kutató van), nálunk is meg kellene oldani a differenciált bérezésüket – különben nem lehet őket megtartani. „És végül itt az elvándorlás: fontos lenne elérni, hogy a fiatalok ne kivándoroljanak, hanem tapasztalatot szerezzenek a világban, és visszatérjenek. Ennek alapjait pedig a bérezés mellett már az egyetemeken, sőt, a középiskolai oktatásban kellene megteremteni” – mondja.

A címlapkép forrása: mta.hu/Szigeti Tamás