Mire jó az elméleten túl, ha jobban megismerjük a tudatot? Képesek leszünk reménytelennek tűnő helyzetekben “előcsalogatni”? Vagy éppen háttérbe szorítani, amikor erre van szükség? Ezekről a témákról szól a Nature összeállításának második része.
Ahogy a kutatók kezdik jobban megismerni a tudat természetét, a beavatkozás lehetőségei is feltűnnek a horizonton. Szó sincs itt a tudományos-fantasztikus regényekben gyakran felbukkanó, a tudat befolyásolására törő próbálkozásokról – sokkal inkább arról, hogy kutatók és orvosok próbálnak olyan betegeken segíteni, akiknél a tudat valami okból elrejtőzött vagy tetszhalottá vált.
Az egyik ilyen, sikerrel kecsegtető módszer a tudat működésében fontos szerepet játszó talamusz agyterületének ultrahangos ingerlése. Az eddigi kis számú kísérletből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni – az eredmények akár véletlen egybeeseésből is eredhetnek, és a hatás sem feltétlenül tartós –, azonban annyi mindenképpen biztos, hogy ezt a kutatási irányt érdemes alaposabban megvizsgálni.
Hol rejtőznek félelmeink?
A tudat működésének megértése a félelmeink hatékonyabb kezeléséhez is hozzásegíthet. A Nature cikke egy érdekes kísérletet idéz, melyben a résztvevőket arra kérték, hogy gondolataikkal próbáljanak megnövelni egy pontot a képernyőn, miközben fMRI-vel figyelték az agyműködésüket. A résztvevők annyit tudtak, hogy minél nagyobb a pont, annál több pénzbeli jutalmat kapnak a kísérlet végén – tehát motivációban nem volt hiány. Arról azonban fogalmuk sem volt, hogy a pont mérete akkor növekedett, ha agyukban az fMRI-felvételen olyan területek villantak fel, amelyek más kísérletekben a félelmek tárgyának – például pókok, kígyók képének – felmutatásakor aktiválódtak.
A kísérlet rokon vonásokat mutat a deszenzitizáció (érzéketlenítés) nevű módszerrel, melyben a betegeket szembesítik félelmük tárgyával, és így csökkentik a félelemkeltő ingerhez társuló szorongást. A mérések azt mutatták, hogy a dolog működött: amikor a kísérletben résztvevőknek később a félelmeiket felkeltő állatok képeit mutatták, mérséklődtek testi reakcióik, és az agy “félelemközpontja”, az amigdala is kevésbé aktiválódott. A módszer tehát, úgy fest, sikeres lehet a fóbiák, vagy a poszttraumás stressz szindróma leküzdésében. Azonban az eredmény mégis felemás volt. Hiába voltak ugyanis ösztönös reakcióik enyhébbek, amikor rákérdeztek a kutatók, a kísérlet résztvevői továbbra is úgy nyilatkoztak, hogy félnek a pókoktól és a kígyóktól. Úgy tűnik tehát, hogy a teljes sikerhez a félelmek megjelenésének tudattalan és tudatos útvonalait egyaránt kezelni kell.
Amikor útban van a tudat
Többször ejtettünk szót olyan esetekről, amikor a tudat “előcsalogatása” kívánatos, azonban van egy olyan helyzet, ahol megjelenését a legkevésbé sem várjuk: a műtéti altatás. Mégis, a Nature cikke szerint csak az Egyesült Államokban évente több tízezer beteg él át tudatos – és meglehetősen traumatikus – élményeket altatásban. Van, hogy hallják a környezet hangjait, a beszédet, sőt, egyes esetekben fájdalmat is éreznek, miközben képtelenek megszólalni vagy megmozdulni. A tudat jelenlétének pontos érzékelése talán ezen a területen jelentene a legnagyobb előrelépést, hiszen így olyan monitorozó készüléket alkalmazhatnának, amellyel azonnal felismerhető lenne a tudatos agyműködés, és a műtéti csapat reagálhatna a helyzetre.
Noha a tudat működésének megértésétől még messze vagyunk, e fejlemények összességében jó irányba mutatnak: e terület is lassacskán helyet kap az idegtudomány, a pszichológia és az orvostudomány napi gyakorlatában.
Forrás: Nature Outlook – The Brain – Decoding the neuroscience of consciousness
A címlapkép forrása: Flickr/NIH Image Gallery
