Idén januárban látott napvilágot egy kutatási eredmény, mely szerint a fogínygyulladás egy fontos okozója, a Porphyromonas gingivalis nevű baktérium szerepet játszhat az Alzheimer-kór kialakulásában. De vajon sok évnyi kutatás és befektetett dollármilliárdok után valóban megtalálták volna a kiváltó okot?
Mit tudunk ma az Alzheimer-kórról?
Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, mely az esetek nagy részében idős korban alakul ki. Korai tüneteit, mint például a rövidtávú memóriavesztést gyakran elkönyvelik az idősödés természetes velejárójának, ezért is nehéz a diagnózisa. Az ilyen betegeknél az agyszövet halál utáni vizsgálata során ún. béta-amiloid és tau-fehérjék mutathatóak ki az idegsejtek környezetében. A kutatások szerint ezek a jellemző fehérjék akár 15-20 évvel az első tünetek megjelenése előtt elkezdhetnek felhalmozódni az agyszövetben.
A várható élettartam növekedésével a demencia, és így az Alzheimer-kór egyre jelentősebb egészségügyi problémát jelent, ennek megfelelően évente dollármilliárdokat költenek a kutatására. Ennek ellenére jelenleg nincs elfogadott elmélet a betegség kialakulásáról, és még abban sincs közmegegyezés, hogy a béta-amiloid és tau-fehérjék a betegség okozói vagy inkább járulékos termékei.
Noha ismert az Alzheimer-kór néhány kockázati tényezője (mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség), és egyes eredmények arra utalnak, hogy egészséges életmóddal és “agytornával” valamicskét tehetünk ellene, a betegség valódi okai nem ismertek, és így konkrét gyógymód sem létezik ellene.
Hogy jön ide a fogínygyulladás?
A fogínygyulladás és az Alzheimer-kór kapcsolata, bármily meglepő, nem is olyan friss gondolat, elég, ha csak rápillantunk erre a publikációra. Az azóta eltelt évek során pedig egyre több olyan kísérleti eredmény látott napvilágot, mely e kapcsolat részleteire világít rá. Egy 2016-os cikk például azt mutatta ki, hogy azoknál az Alzheimer-kóros betegeknél, akik egyúttal fogínygyulladásban is szenvednek, gyorsabb a demencia előrehaladása. Egy másik kutatásból kiderült, hogy a demencia tüneteit egyébként nem mutató emberek agyában a fogínygyulladás mellett magasabb a béta-amiloid fehérje mennyisége. Emellett azt is kimutatták, hogy kísérleti egerek szájában szándékosan kiváltott P. gingivalis baktériumfertőzés a béta-amiloid fehérje kóros felhalmozódásához és a kognitív képességek romlásához vezet.
A mechanizmus nyomában
A fent felsorolt kapcsolódási pontok meggyőzőnek tűnhetnek, de anélkül, hogy ismernénk, pontosan milyen lépések vezetnek a baktériumfertőzéstől az Alzheimer-kór kialakulásáig, elhamarkodott volna messzemenő következtetéseket levonni belőlük. Éppúgy, ahogy tudjuk, hogy egy tüske szúrása gyakran okoz gennyes gyulladást, mégis, mai fejünkkel már világosan látjuk, hogy nem annyira maga a tüske a felelős ezért, hanem a bőrünk alá került baktériumok.
A nemrég publikált cikk azért igazán izgalmas, mert egy kicsit mélyebben utánajár a lehetséges mechanizmusnak. A szerzők figyelmének középpontjában a P. gingivalis sikeres támadásában kulcsszerepet játszó enzimek, az ún. gingipainok állnak. Ezek az enzimek a fehérjék aminosavláncát képesek széthasítani, és így segítik a baktérium megtelepedését és szaporodását. Ez a szájban még úgy-ahogy rendben is volna (bár a fogínygyulladás önmagában sem egy leányálom), azonban a kutatók elhunyt betegek agyszövetmintáiban is megtalálták. Az arányok pedig megdöbbentőek: a gingipainok az ismert Alzheimer-kórosok szövetmintáinak 99,6%-ában, a kontrollcsoportnak viszont csak 39%-ában voltak jelen. (A helyzetet még drámaibbá teszi, ha elgondolkodunk azon a felvetésen, hogy utóbbi csoportban lehettek nem diagnosztizált, korai Alzheimer-kórosok is.) Amikor pedig megnézték, hogy pontosan hol is fordulnak elő ezek a fehérjehasító enzimek, egyebek mellett azt találták, hogy igencsak vonzódnak az Alzheimer-kórban kialakuló tau-fehérjefonatokhoz. Más ismert neurodegeneratív betegségek szövetmintáival (mint a Parkinson-kór, Huntington-kór vagy az ALS) nem találtak ilyen összefüggést.
További vizsgálatokkal kimutatták, hogy a P. gingivalis a gingipainok segítségével képes több helyen hasítani a tau-fehérjéket. Az így keletkezett fehérjedarabok közül pedig több is ismerős volt már a kutatóknak: ezeket ugyanis úgy tartották számon, mint az Alzheimer-kór lehetséges jelzőit a gerincvelői folyadékban.
Hozzá kell tennünk, hogy emellett a P. gingivalis DNS-ének darabjait is kimutatták Alzheimer-kóros agyszövetmintákban a tau-fehérjék környezetében, és Azheimer-gyanús betegeknél a gerincvelői folyadékban.
A következőkben a kutatók még tovább mentek, és saját fejlesztésű molekulákkal gátolták a gingipainok működését. Ezzel sejtkultúrában és egéragyban is sikerült elkerülniük az idegsejtek degenerációját – ami a gátlás nélkül egyébként bekövetkezett.
Ha ez nem lenne elég, egy hathetes kezelés során egerek szájüregét fertőzték meg P. gingivalisszal. Az eredmény: a fertőzés átterjedt az agyra, és az agyszövetben emelkedett béta-amiloidszintet mértek. Ha azonban genetikailag gátolták a baktériumokban a gingipainok termelését, semmi ilyesmi nem történt. Mindez egyúttal erősíteni látszik azt a hipotézist is, hogy a béta-amiloid fehérje valójában egy antimikrobiális anyag, amelynek termelődését a fertőzés váltja ki.
Összefoglalva, úgy tűnik, hogy a fogínygyulladást okozó baktérium “fegyvertárának” fontos enzimei éppen ott mutathatók ki, ahol az Alzheimer-kór legjellemzőbb szöveti tünetei megjelennek. Emellett ezek az enzimek kölcsönhatásba is lépnek az Alzheimer-kórhoz kötődő fehérjékkel, az enzimek gátlása pedig egerekben a neurodegeneráció ellen hat.
A kapcsolat többek szerint ígéretesnek tűnik, azonban van, aki óvatosságra int, mondván, hogy több kísérletre, nagyobb mintákra lenne szükség a bizonyossághoz. Ez az új eredmény azonban mindenképp megerősíteni látszik azt az elgondolást, hogy az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet kap valamiféle gyulladásos folyamat, ha nem is kizárólag a P. gingivalis révén. A cikk szerzői az elmélet mellett a klinikai gyakorlat felé is nyitnak – egy, a tanulmányban hatásosnak bizonyulthoz hasonló, a gingipainok működését gátló molekulával megkezdték a klinikai kísérleteket.
Visszatérve a szájhigiéniához: akárhogy is alakulnak a kutatók eredményei, azzal nem veszthetünk semmit, ha egy kicsit jobban odafigyelünk szájunk egészségére.
A címlapkép forrása: pixabay.com
