Dénes Ádám immunológusként végzett az ELTE-n, majd neuroendokrinológiából doktorált a Semmelweis Egyetemen. Érdeklődése középpontjában az immunfolyamatok idegrendszeri szabályozása, és az idegrendszerben zajló gyulladásos folyamatok állnak. Kutatásaik során megállapították, hogy az egyik leggyakoribb idegrendszeri betegség, a stroke kialakulásában számos gyulladásos folyamat vesz részt és ezek gátlásával képesek vagyunk az idegi károsodás mértékét csökkenteni. Aktív tagja annak az Európai Unió által létrehozott konzorciumnak (European Stroke Network, ESN), mely az európai stroke-kal kapcsolatos alapkutatások és klinikai vizsgálatok koordinálásával próbálja elősegíteni a betegség jobb megértését és terápiáját. Az elmúlt években az ESN manchesteri munkacsoportjának kutatásait irányította, vizsgálataik hozzájárultak olyan terápiás eljárások kifejlesztéséhez, melyek jelenleg klinikai kipróbálás alatt állnak. Ilyen az egyik fő gyulladásos mediátor, az interleukin-1 hatásainak gátlása, mely képes az agyi keringési zavarok által okozott idegsejt-elhalást csökkenteni. Jelenleg nagy felbontású képalkotó módszerekkel és genetikailag módosított egerek segítségével próbálja megérteni a stroke során fellépő korai agyi elváltozások kialakulásának mechanizmusait, annak érdekében, hogy új, hatékony és szelektív terápiás eljárásokat fejlesszenek.