Nusser Zoltán, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet sejtes neurofiziológiai kutatócsoportjának vezetője immár a második ERC Advanced Grantje segítségével végez kutatásokat az idegsejtek közötti kapcsolatok (vagyis a szinapszisok) működése körülményeinek feltárása érdekében. Az Európai Kutatási Tanács (ERC) egyik legértékesebb támogatási formáját kétszer lenyerni alig néhány kutatónak sikerült, csak a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtók lehetnek esélyesek erre.
Az európai uniós pályázati sikerhez nagy segítséget nyújtott a kutatócsoport számára a Nemzeti Agykutatási Program által biztosított támogatás. Nusser Zoltán csoportja vizsgálatainak fókuszában. A szinapszisok működése rendkívül összetett molekuláris mechanizmust feltételez. Az idegsejtek közötti kapcsolatok funkcionalitásához akár ezer fehérjére is szükség lehet, és mindegyik elem hibája okozhatja a működés sérülését.
Az ezer fehérjéből nagyjából kilencszáz strukturális protein, írja az Innotéka. A fennmaradó száz molekula között találhatók enzimek, és a működést szabályozó egyéb molekulák. A strukturális fehérjék a sejtek felépítésében vesznek részt, és vagy a citoplazmában, illetve a sejtszervecskékben, vagy a sejthártyában foglalnak helyet.
Az idegsejtek, Nusser Zoltán és munkatársainak felfedezései szerint, jellemzően különböznek. Sőt, ezek a különbségek egészen jelentősek is lehetnek a neurontípusok között. A kutatók bevallása szerint az idegsejtek molekuláris repertoárjában meglévő diverzitásról korábban nem is álmodtak. De ennek a változatosságnak a kutatásához olyan eljárásra volt szükség, amelynek segítségével pontosan meg lehet mérni, hogy az egyes molekulákból mennyit tartalmaz a sejt.
Nusser Zoltán fejlesztette ki az erre alkalmas új módszert, ami alapot ad arra, hogy a mainál sokkal pontosabban feltárjuk a jövőben az idegsejtek pontos fehérjeösszetételét, és ez várhatóan számos információval gazdagítja tudásunkat a különféle neurontípusok működésbeli eltéréseinek mechanizmusáról.
Az eljárás alapja az immunhisztokémia. Vagyis az egyes fehérjékhez kötődő antitesteket készítene, amelyekhez fluoreszcens jelzőmolekulákat kapcsolnak. Ha van a sejtben az antitesstel kompatibilis fehérje, akkor hozzákötődik, és így később a mikroszkópképen azonosítható. Csakhogy az idegsejtekben rendkívül sok fehérje van, és így hiába jelöljük különböző színekkel az eltérő fehérjéket, a nagy mennyiségeknél ezek már elkülöníthetetlenek egymással. Ea problémára dolgozott ki a kutatócsoport egy új megoldást. Néhány fehérjetípust megfestenek, majd miután megszámolták ezeket, a sejt roncsolása nélkül, kémiai eljárással lemossák a fehérjékről az antitesteket, és utána más fehérjéket festenek meg. A vizsgálat így is hosszadalmas, hiszen hatvan fehérjét körülbelül húsz lépésben lehet megmérni, de legalább kivitelezhető.
