Folytatjuk a Dobolyi Árpád, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára által vezetett Molekuláris és Rendszer Neurobiológiai Kutatócsoport munkájának bemutatását. Fő témájuk az utódgondozás neurális háttere. A kutatócsoport-vezetővel beszélgettünk.

A cikk első része itt található.

„A hálózati szinten mi idegi funkciót vizsgálunk, mégpedig oly módon, hogy meghatározott sejttípusokat (például a kölykök hatására aktiválódó talamikus magokban levőket) aktiválunk. Az aktiválás érdekében egy mesterséges receptort fejeztetünk ki velük – mondja a kutatócsoport-vezető. – Ez a receptor bejutva a neuronokba semmit sem csinál addig, amíg nem adjuk hozzá a szintén mesterséges ligandumát. A transzgenikus állataink a kívánt sejtben fejezik ki a receptort, így mi kívülről tudjuk vezérelni a sejt aktivitását.”

Ily módon a kutatók gátolni és serkenteni is tudják a sejt aktivitását, és azt vizsgálják ezután, hogy e kezelésnek milyen viselkedési, illetve hormonális kimenetei vannak anyaállatokban. Emellett a kutatócsoport molekuláris neurobiológiával is foglalkozik, amikor a sejten belüli molekuláris változásokat tárják fel. Ehhez főként RNS-szekvenálási módszereket alkalmaznak. Sikerült azonosítaniuk a jutalomérzetben szerepet játszó dopaminrendszer hatását: anyaállatokban a dopaminrendszer aktivitása erősebb. Több más molekulát is találtak, amelyek az utódgondozó, illetve a depressziószerű viselkedésben is szerepet játszhatnak. Az anyai depresszióra jelenleg nincs specifikus terápia, így e kutatás a későbbiekben akár lehetséges gyógyszercélpontokat is azonosíthat.

A kutatócsoport eddigi egyik legnagyobb eredménye, hogy képesek voltak szelektíven manipulálni az utódgondozás szabályozásában szerepet játszó agyterületek (a hátsó talamusz egy területe és a hipotalamusz elülső részén lévő preoptikus terület) sejttípusait. Feltárták, hogy ha a preoptikus terület gátló neuronjait serkentik, akkor intenzívebbé válik az utódgondozás, illetve a nem anya nőstények is utódgondozó viselkedést kezdenek mutatni. Ha viszont gátolták ezeket a sejteket, akkor az édesanyák utódgondozási motivációja lecsökkent. A kölykökre aktiválódó talamikus terület vetül (az ottani sejtek ingerületet küldenek) ezekre a preoptikus gátló neuronokra. Az így kialakuló agypálya funkciójáról kiderítették, hogy a szoptatás során érkező inger e pályán keresztül hat oly módon, hogy az anyaállat gondozási motivációja növekszik.

Különösen érdekes volt az a felfedezés, hogy az utódgondozás fent említett úgynevezett kemogenetikai serkentése együtt járt a depresszió-szerű tünetek megjelenésével. Mindebből az következik, hogy bár e sejttípus fontos az utódgondozás megjelenéséhez, de bizonyos módon hozzájárulhat akár az emberi gyermekágyi depresszió kialakulásához is.

„Vizsgáltuk az anyaállatok alvási mintázatait is, hiszen emberben is ismert, hogy a kisgyermek gondozása jelentős alvásmegvonással jár, és depresszió pedig önmagában képes felborítani az alvási ciklust. Azt kutattuk, hogy van-e olyan mechanizmus az anyaállatok agyában, amely megkönnyíti a számukra a fokozott ébrenlét elviselését. A rágcsálóknál sikerült kimutatnunk, hogy ha anyaállatokban és nem anyákban alvásdeprivációt alakítunk ki, akkor az anyák ezt a kihagyott alvást később kevésbé pótolják be – mondja Dobolyi Árpád. – Vagyis valamilyen mechanizmus segítségével ők jobban tűrik a kevés alvást.”