Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése alapján minden 160. gyermek a világ az autisztikusspektrum-zavarral él, egy részük pedig autista. Vagyis viszonylag gyakori mentális zavarról van szó, a betegség hátterét azonban még ma sem értjük igazán. Azt nem tudjuk, hogy örökölt vagy szerzett rendellenességről van-e szó, illetve milyen arányban játszanak közre kialakulásában a gének, illetve a környezet. Minthogy számos ember életét nehezítik meg az autisztikus tünetek, rendkívül nagy a jelentősége az autizmus kutatásának, hiszen csak a rendellenesség idegi hátterének feltárása után nyílik esély a hatékony terápiák kifejlesztésére.
Egy elmélet szerint a születés idején a babát ért negatív környezeti hatások is hajlamosítanak az autizmus kialakulására. E hatásokat vizsgálja Sperlágh Beáta és Mikics Éva kutatócsoportja a Kísérleti Orvostudományi Kutatóközpontban, egérmodellen – írja az Innotéka. Régóta ismert, hogy a születés környéki (perinatális) életszakaszban a babát ért hatások akár egész életére hatással lehetnek, például az idegrendszer fejlődésében bekövetkező változások révén.
A kutatók egerekben olyan anyai immunválaszt találtak, amely szerepet játszhat abban, hogy a magzat idegrendszerének az autizmusra jellemző állapot felé indul el. Az e hatás mögött rejlő mechanizmus része lehet a KOKI kutatói által azonosított jelátvivő molekula a neuronok felszínén. Amikor ugyanis e fehérje működését gátolták az egerekben, akkor sikerült megakadályozniuk az egerek autizmusra jellemző, kedvezőtlen viselkedésjegyeinek megjelenését. A sikeres gátlás hosszú távon felveti a hatás gyógyszeres gátlásának lehetőségét.
A születés idején, illetve gyermekkorban ránk ható stressz nem csak az autizmusra, de például az agresszív viselkedésre is hajlamosíthat. Bár nem minden gyermekkorában stresszelt (például bántalmazott vagy elhanyagolt) gyerekből lesz felnőtt korára bántalmazó, az utóbbiak gyermekkorában szinte mindig találni fiatal kori stresszre utaló nyomokat. De mi lehet ennek az agy, molekuláris mechanizmusa?
Ezt kutatja Mikics Éva és kutatócsoportja, amely a Nemzeti Agykutatási Program 2.0 segítségével jöhetett létre. Amikor a fiatal rágcsálókat megakadályozták abban, hogy normális szociális kapcsolatokat alakíthassanak ki társaikkal (amivel az elhanyagoltságot szimulálták), felnőtt korukban erősebb agresszióval reagáltak a konfliktusokra. Sőt, a más rágcsálókkal vívott harcok során sokszor olyan helyeken is haraptak, amelyek a normális, nagyrészt ritualizált küzdelemben „védettnek” számítanak.
E viselkedés hátterében valószínűleg a prefrontális kéreg megváltozott működése rejlik (ez az agyterület felelős főként a szociális viselkedés szabályozásáért). A kutatók oxigénhiányos állapotban született gyerekeket is vizsgálnak, azt kutatják, hogy az esetleges tanulási nehézségeikért és viselkedészavaraikért milyen agyi mechanizmusok lehetnek a felelősek.
